Dal cyklus édesapám szövegeire – énekhang és zenekar

98
Publikované 30. septembra 2019 od

a söveg:cc.1938,a zene:2005

UNGAR TEXT:

Dalcyklus apu novelláinak részleteire – szo´´veg. (“Lenke”:)(Sprechges.:) … amennyire csak lehetséges volt a ho´viharban, siettem, hogy még a so´´tétség beállta elo´´tt elérjem a menedékházat. Amíg a sziklafalakkal és fenyo´´kkel védett méj vo´´lgyben haladtam, elviselheto´´ volt az elemek fo´´rtelmes tombolása. Az orkán masgassan a fejem fo´´lo´´tt seperte su´´vítve a ho´to´´megeket az egyik hegyoldalro´l a másikra. (vokál:)Amint ko´´zeledtem a gerinc felé, nagyobb és nagyobb ero´´vel tépett az o´´ssze-vissza száguldo´ orkán. Fent a gerincen pedig már allig bírtam haladni. —————————————————- (Spr.: ) Kibontakozott szorításombo´l és remegve mondta…”János te… te haragszol…János én most hozzád akarok menni…János én szeretlek,…nagyon szeretlek…Tudom, hogy haragszol rám, de én akkor is szeretlek….” Ko´´zben nyakamba do´´lt és elkezdett sírni… nagyon sírt…Becsuktam a kaput, …megfogtam Lenkét és a lakásomra vonszoltam….Szobámba érve ágyamra fektettem és o´´ ro´´gto´´n elaludt. Melléje u´´ltem. Szoknyája magasan térdei fo´´lé húzo´dott, arca kipirult, haja o´´sszeborzolo´dott. Néztem, hosszan néztem… ijen szépnek még sosem láttam Lenkét.Ko´´zel hajoltam az arcához és néztem…néztem… (Vokál:) romlott, lezu´´lo´´tt teremtés, mégis szeretem…ajkammal ajkaihoz értem (spr.:) ajkai nedvesek borízu´´ek voltak… ráborúltam (vokál:) s elkezdtem vadúl cso´kolni száját asrcát combjait… ahol csak értem… (spr.:)mintha magam is részeg lennék… (“Hegyi kaland”:) O´riási zivatar vonúlt végig a hegyo´riásokon. A so´´tét égen villámok cikáztak o´´ssze-vissza becsapo´kodva valamejik magassan fekvo´´ sziklába vagy fába, mennydo´´ro´´gtetve az egész tájat, mintha a pokol o´´sszes o´´rdo´´ge szabadult volna fel. Az emberek bevonúltaqk lako´hejeikre, a zergék, mormoták s egyébb állatok a sziklák ko´´zt kerestek búvo´hejet és onnan lesték remegve az ítéletido´´t. Csak egy férfi sietett lefelé a kanyargo´s hegyi o´´svényen lefelé. Ko´´zben nézte a magas hegyo´riásokat, amejeket az állando´ villámok gyakran megvilágítottak. Hol koromso´´tét lett az égbolt,majd új villámlások ko´´zben megjelentek a magas hegyo´riások csúcsai, ko´´ru´´lo´´ttu´´k szu´´rke felho´´k kúsztak a magasba.A férfi várta a villámokat ko´´veto´´ do´´rgést és megint koromso´´tét lett a táj. Hirtelen megint egy nagy villám cikázott végig az égbolton és nagy zo´´rerenéssel csaspo´dott be az egyik csúcs oldalába, hogy újbo´l teljes so´´tétség boruljon a tájra.Az egyik villám egész ko´´zel csapo´dhatott be mert ero´´ssen megremegtette a fo´´ldet. Lassan haladt csak mert oj koromso´´tétség vette ko´´ru´´l és az utat csak a szapora villámok fényénél figyelhette meg. Az út mellett húzo´do´ vo´´lgyben pastak fojt mej ero´´ssen megduzzadt. De az út is ojannak látszott mintha patak lenne. A villámok fényénél láthato´´ hágo´k két odalán a magasba tornyosulo´ hegyo´riásokat a hágo´ mo´´gu´´l pedig fehér felho´´k kúsztak felfelé az égbolton. A zivatar kezdett elvonúlni a villámok mind ritkábbak lettek és az utánuk ko´´vetkezo´´ mennydo´´rgés ereje is gyengu´´lt. A do´´rgések is ritkábbak lettek és mindég messzibro´´l hallatszottak. So´´tt az égbolt egy részén (vok.:) vibrállo´ csillagok fénye (spr.:) jelent meg. Végu´´l pedig (voc.:) csend és nyugalom borúlt a tájra. (spr.:) mejet nem zavart egyébb csak a méj vo´´lgyben o´´mlo´´ patak zúgása. ———————————————————————— Az erdészné … elhatározta, hogy nyíltabb támadásba megy át… Kaparni kezdte a fiu´ elo´´tt jobb lábán a combját. Majd felemelte hálo´ingét magasan a térde fo´´lé és úgy kezdte kaparni csupasz combjait….csupasz combjait a fiú o´´libe csúsztatta…. A fiú nézte az asszony combjait és o´´nkénytelenu´´l is ciro´gatni kezdte azokat. Erre a no´´ felkelt áto´´lelte a fiút ero´´ssen hozzásimult, úgyhogy Hans érezte a no´´ melleit… (voc.:) A no´´ kacér szemeibe nézett és remegés futott végig testén. (“Bizonytalan kaland”:) (spr.:) Az ezu´´sto´´sen fénylo´´ víz kígyo´´szeru´´en kanyrogva to´´rt utat magának az o´´bo´´lben, amej hegyo´riások ko´´zé volt beékelve.Minnél jobban a hegyek ko´´zé merészkedett, annál kevésbétudta legyo´´zni a szu´´rkés színu´´ sziklák ellenállását, amíg végu´´l teljessen feladta a reménytelen harcot. Ott ashol a keskeny kanyargo´s vo´´lgyet szegéjezo´´ gerincek egyesu´´ltak, ott végzo´´do´´tt az o´´bo´´l is és az o´´bo´´l vize szélesen lomhán teru´´lt el a méj katlanban, meg sem kísérelte to´´bbé, hogy átto´´rje az akadájként útjába tornyosulo´ hegyo´riást. A vad vízto´´meg annyira kimeru´´lt már a hegyekkel fojtatott eddigi harcával, hogy (voc.:) nyugodtan, fáradtan pihent a napto´l csillogo´ széles o´´bo´´lben. A nap sugarai most teljes ereju´´kbo´´l megvilágították a széles víz tu´´krét.szinte kellemetlen volt a szemeknek vakíto´ fényes látvány. Soha nem fogja elfelejteni a gyo´´nyo´´ru´´ látványt mej akkor szemei elé tárult. – a magas erdo´´s domboldalakat, háttérben a kéklo´´ hegyeket, és lent balra az o´riási tengert. —————————————————————————————————— (s)…még jobban kihajolt acso´nakbo´l, arca már a vizet érintette.Ez a legjobb megoldás. Még ha gyo´´zedelmeskedne rajta az életo´´szto´´n ,a vízben le kell gyo´´znie, alá kell meru´´lnie a méj vízben és nemsokára elveszti eszméletét és akkor az ember már nem tud semmiro´´l semmit. Még jobban kihajolt a cso´nakbo´l , majd lassan becsúszott a so´´tét méj vízbe. Egy két ho´´rgést még lehetett hallani, majd csend borult a tájra… (“Burda”:) …a legto´´bb csúcsot so´´t a gerincnek is egy részét su´´rru´´ ko´´d borízotta… …csak vihar ne legyen… ————————————————————————————– …a so´´tétben…valaki megérintette Péter arcát, egy fej húzo´dott az o´´ arcához… érezte valakinek meleg lélegzését arcán és egy suttogo´ hang szo´lalt meg. Ro´zsi egésszen ko´´zel ért Péter arcához,arcán érezte a lány lélegzését és Ro´zsi szájon cso´kolta Pétert. (v.)…Péter megint érezte Ro´zsi ajkának érintését…a vér az arcába szált… ————————————————————————————- (s.) …a hold most kezdett elo´´bukkanni a fenyo´´erdo´´k mo´´gu´´l,széjjelhintve ezu´´sto´´s sugarait a tájon. Egy magas fenyo´´fának a teteje mozgott ide-oda, néha-néha eltakarva aholdat.Az égbolton pedig világosabb és so´´tétebb felho´´k vonultak végig. Az egész úgy hatott, mintha egy repu´´lo´´gép repu´´lne holdfényes éjtszakán magasan a tenger fo´´lo´´tt, amejre a hold veti rá ezu´´seto´´s sugarait. A szél …Péter felé vitte a kellemes fenyo´´illatot. … (v.:)…végig nézett a réten, amej a hold fényénél világos volt, – és a rétet ko´´ru´´lvevo´´ erdo´´ko´´n. Pillantása az ezu´´st színu´´re festett to´ra esett és a fo´´lo´´tte emelkedo´´ sziklákra tévedt… (“Claudia”:) (s.:) A nap épp most bújt elo´´ a hegyo´riások mo´´gu´´l. …a hajnali ero´´s friss levego´´… …a kis hegyi patak csobogott méjen lent a sziklák alatt valahol a fenyo´´k ko´´zo´´tt…. ….. szemeim elé tárult a leigézo´´ panoráma…a magas hegyormokat már ro´zsaszínu´´re festette a reggeli nap…. Lent méjen a vo´´lgyben…a sziklák ko´´zt, nagy robajjal zuhant le egy dús vizu´´ hegyipatak… …néztem a tiszta vihzet és a fehér habokat… ——————————————– …és szeress úgy mint régen… szeress még jobban, mert most már én is a tiéd vagyok és szeretlek… A´to´´lelt és megcso´kolt, … én megemhoz húztam és nem emlékszem semmire…csak arra, hogy a bugyogo´ja habko´´nnyu´´ és csipkés volt… …mikor este egyu´´tt mentu´´nk lassan, nagyon lassan, …átfogtam derekát , egymáshoz simultunk és néztu´´k az isteni látványt, amej szemeink elé tárult…a lemeno´´ nap purpurvo´´ro´´sre festette a csúcsokat. …Már az enyém volt, teljessen az enyém, …egyu´´tt ballagtunk a nap sugaraito´l vo´´ro´´sre festve, mint két o´´rdo´´g a vo´´ro´´s méj pokolban…